11
nov
2013

Külföldi cégalapítás okosan gyorsan

Azt hiszem eljött az a pont számomra,amikor már sajnos semmi és senki nem köt Magyarországhoz. Nagyszüleim már nagyon régen itt hagytak minket és most szüleim is követték őket. Testvérem sajnos nem született, édesanyám egészségi állapota nem engedte meg azt. A hosszú betegségben és a gyászban mellettem állt vőlegényem, akivel közel 7 éve tartott már a kapcsolatom. Mikor úgy látta,hogy túljutottam a megrázó sokkon,úgy gondolta, kost ő következik. Egyik nap elém állt és közölte, hogy már mást szeret. Tudom, hogy jobban jártam azzal, hogy esküvő előtt derült ki, de nagyon rosszul esett a bejelentése. Aznap éjszaka döntöttem el véglegesen, hogy felégetek mindent ami Magyarországhoz köt és külföldi céget alapítok. Végzettségem szerint építész vagyok, melyet Magyarországon nem igazán tudnak megfizetni az emberek és egyre kevesebb megbízásom volt. Tudtam lépnem kell a saját érdekemben, de azzal is tisztában voltam, hogy egyedül nem fog menni a külföldi cégalapítás. Ekkor találtam rá az Eurocompaniesre, akik mindenben segítettek nekem.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!