31
aug
2014

Füvesítés szerves trágyával

Képernyőfotó 2014-09-02 - 11.42.26Még általános iskolai technika óráimról rémlik valami olyasmi, hogy ha nem megfelelő a talajunk humusz tartalma, akkor nem is érdemes hozzákezdeni a növények termesztéséhez. Falusi lányként azonban azt tapasztaltam, lakóhelyünkön nem kell ezzel foglalkoznunk, hiszen a kertben maradó növényi hulladék illetve a haszonállatok által „biztosított” trágyának köszönhetően mindig megfelelő a termőtalaj. Akkor és ott úgy gondoltam tehát, hogy erre az információra sohasem lesz szükségem, de mint tudjuk a sors fordul, én sem maradhattam szülőfalumba. Városba kerülve azt hittem, teljesen hátat kell majd fordítanom falusi énemnek, de szerencsére nem lett igazam. Egy idős néni kertjét kezdtem el gondozni, ahol a talaj minősége sajnos nem volt a legjobb. Ekkor jutott eszembe az általános iskolában tanult és az, hogy több ismerősöm is szerves trágyával oldotta meg a problémát a város közepén. Én is beszereztem hát a biogazdálkodásban engedélyezettt Italpolina baromfitrágyát, melynek hatására kivirultak a növények.