28
feb
2021

Koreai Ginseng ital lapult barátom táskájában!

ginzeng gyökér ital

ginzeng gyökér ital

Korán reggel indultunk egy értekezletre mentünk kollégámmal, mivel messzire mentünk, és időre kellett odaérni. Szerencsére a kollégám vezetett, így én csak a tájat figyeltem, meg közben néha beszélgettünk. Figyelsz rám? Riadtam fel, mert közben elszundítottam. Persze, figyelek, csak úgy néz ki, hogy elaludtam. Fáradt vagyok, folytattam a beszélgetést. Sokáig fent voltam, hogy készen legyen a prezentáció. Mindjárt megállunk, egy kis pihenőre, nézett rám kollégám, és adok Neked valamit! Ahogy mondta, néhány perc múlva megálltunk egy parkolóban. Elővette a táskáját, és egy üveget adott a kezembe. Tessék, igyál belőle! Miért, kérdeztem, ahogy az üveget néztem. Ez az egyik készítmény, amelyet a bigstar.hu webáruházból lehet rendelni. Csak természetes alapanyagokat tartalmaz, így semmi káros mellékhatásuk nincs! Ez egy Koreai Ginseng ital, amely ginzenget tartalmaz, annak pedig élénkítő hatása van! Így nem leszel fáradt majd az értekezlet alatt! Ennek kellemes íze van, mondtam, és tényleg frissebbnek éreztem magamat! Ilyet majd rendeljél nekem is, mondtam kollégámnak!