29
márc
2016

Tervezzük meg új lakásunkat!

látvány tervezőKeresgélve a tervező szoftverek között, nagyon sok, ingyenesen letölthető programra találtam. Engem leginkább a lakberendezési programok érdekelnek, hiszen jelenleg tervezzük meg újdonsült lakásunkat. Tényleg jó volna látni, hogy mi, hogy fest, ha már fent van, és bent van. Ezek a programok nagyon jók arra, hogy legalább nagyjából lássa az ember, hogy milyenek az elképzelései, ha megvalósítaná. Ennél vannak sokkal bonyolultabb és komolyabb szoftverek (az ingyenesnél) mind lakberendezés terén, mind pedig más téren. Nagyon sok mérnöki tervező szoftver létezik. Van például végeselem tervező szoftver vagy ipari létesítménytervező program. Ezek már elég komoly programok, mérnököknek szánták őket. Ezeknek a próbaverzióját le sem tölteném, hiszen nem vagyok szakember, így nem is tudnék mit kezdeni vele. Azonban egy szakembernek ezek a programok kincset érhetnek. Számomra is kincset érhet egy olyan program, amivel meg tudom tervezni, mondjuk otthonom. Vagy legalább valamennyire segítene nekem.

22
ápr
2015

Konyha tervező programmal, álomkonyha tervezés

Képernyőfotó 2015-05-17 - 17.56.01Azt hiszem izgalmas napok fognak következni az életemben, mert férjem rábólintott végre a konyha felújítására. Bevallom, nagyon örülök neki, hiszen több részen is már olyan sérülések vannak a falon illetve olyan nyomok, melyekkel már nem tudtam mit kezdeni. A sérülések nagy részét gyermekeink okozták, akik kisebb korukban legszívesebben a konyhában játszottak a kisautókkal és az építőkockákkal, ha éppen főztem, ezek pedig (akinek van gyermeke tudja) komoly lyukakat képesek okozni a falakon. A foltok nagy részét azonban nem nekik, hanem anyósomnak köszönhetjük, aki segíteni szeretett volna mikor második kisfiunk megszületett és lelkesedésében felrobbantotta főzés közben a kuktát. A nagy részét megpróbáltuk eltűntetni, de még ma is látszik, hol volt paradicsomos káposzta. A felújítást tehát nem lehet tovább halogatni, ám nem tudom, milyen konyhát is szeretnék. Szerencsére a szomszédasszony ismeri a KD Max konyha tervező programot, így a számítógépe segítségével több variációt is kipróbálhatunk virtuálisan.