06
márc
2017

Minőségi prémium bőr kanapék

kronos kanapeVégre megépült a házunk, elég sokáig elhúzódtak az apróbb simítások, de végre valahára azért sikerült pontot tenni a végére. Arra lettünk eközben figyelmesek, hogy az új nappalink jóval nagyobb mint a régi ahol eddig laktunk. Gondoltuk,ha már úgy is új kanapét kell vennünk, egy nagyobbat, akkor váltsuk be régen dédelgetett álmunkat a feleségemmel, hogy szert teszünk egy full extrás, olasz stilusú bőr kanapéra. Számítottunk rá,hogy nem lesz olcsó mulatság, de úgy voltunk vele, hogy most itt az alkalom,meg kell ragadnunk a lehetőséget. A myhome.hu webshopban találtuk meg álmaink kanapéját, a Kronos fantázia elnevezésű, hatalmas, fekete bőrkanapét. Egyszerűen lenyűgözött minket már a fényképről is. Állítható fejtámlát is rendeltem rá, csak hogy extrás legyen. Körül belül hét hetet vett igénybe az elkészítése, de abszolút megérte kivárni, mert egy igazán prémium, már már luxus kategóriás kanapé boldog tulajdonosai lettünk. Sőt, mióta megvan, általában egyetlen filmet sem tudok esténként végignézni, hiszen olyan kényelmes, hogy rövid idő alatt elalszom rajta. Életünk eddigi talán legjobb választása volt ez a bútor.